Republic 25 éves Jubileumi Koncert Kaposváron

2015 a Republic együttes 25. jubileumi éve, melynek során október 23-án, az állami ünnep napján, Kaposváron tart koncertet a Városi Sportcsarnokban.
Az ünnepi alkalomból a Republic zenekar visszatekint negyed évszázados munkásságára, de bemutatja legújabb, immáron platinalemezes albumának néhány dalát is. Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara ezúttal a születése óta szeretettel teli emberi kapcsolatokkal és emlékezetes koncertekkel hozzá kötődő kaposvári közönség előtt lép fel a Sportcsarnok színpadán. 1995. október 6-án és 7-én, mind a két alkalommal háromezer fős közönségük „együttműködésével” itt készült el az első koncertfilmjük (amely „Két nehéz nap éjszakája” címmel jelent meg a Kapos TV felvételével és kiadói gondozásában). A koncerten - szintén több évtizedes együttműködésük hagyománya szerint - közreműködik a Somogy Táncegyüttes jelenlegi táncművész generációja is.
A legkorábbi időktől született nagy slágerek között hallhatjuk a zenekar idén májusban megjelent, „Rajzoljunk Álmokat!” című, dupla aranylemezes albumának néhány dalát is. Ez volt a Republic életében az első olyan lemez, amely már Cipő nélkül született. A zenekar szokásához híven a tagok egyéni szerzeményei nyomán jött létre egy közös zenei alkotás, amelyben természetesen Cipő szellemi és művészi örökségét is továbbviszik.
A Republic együttes az elmúlt 25 év életművéhez hűen az idei évben jubileumi koncertsorozatával és most ezzel az ünnepi koncerttel tiszteleg az eddigi útja, a barátok és a dalaikat szerető közönség előtt. A 67-es úton, Kaposváron…
Republic 25. Jubileumi Koncert
2015. október 23., péntek 19:00 óra Városi Sportcsarnok (Kaposvár, Arany János u. 97.)
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/08/13 - 11:00
-
2026/08/13 - 20:00
-
2026/08/13 - 21:00
-
2026/08/14 - 20:30
-
2026/08/14 - 21:00
MAGAZIN
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |
















