A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Ezeket az előadásokat láthatjátok a Roxínházban a következő évadban.
Új bemutatók:
Belinszky Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor: Holle anyó – családi musical
Az egyik legismertebb Grimm-mese feldolgozását állítja színpadra a Roxínház a 2019/20-as évadban.
A családi mesemusicalt Belinszky Zoltán, Gulyás Levente és Varga Viktor álmodta színpadra a mai kor elvárásainak megfelelően. A történet klasszikus vonalát a szorgalmas lány és az elkényeztetett mostohatestvér ellentéte képviseli, mellettük azonban új szereplők is színre lépnek: két csetlő-botló béreslegény, akik igazán mókás kalanddá teszik a történetet a gyerekek számára, valamint megjelenik a mesében egy szerelmi szál is, amellyel leginkább a fiatalok tudnak azonosulni. Felnőtt fejjel pedig elgondolkodhatunk azon, hogy mi a jobb: mindenért másokat hibáztatni, vagy inkább Holle anyó bölcsességével látni a világot. A modern látványvilág mellett lendületes zene és koreográfia mutatja meg, milyen a Roxínházas Holle anyó.
Váradi R. Szabolcs – Némedi Árpád – Zságer Varga Ákos: Lúdas Matyi – mesejáték
Nem nagyon van gyerek kis hazánkban, aki ne ismerné Lúdas Matyi történetét: a szegény legény megbosszulja a gazdag földesúron az őt ért sérelmet, méghozzá háromszorosan. Valljuk be, mindnyájunkban benne van ez a dacos ellenállás. Matyi személye ezért is lesz ennyire szimpatikus, hiszen a történet mind a mai napig él: a szegény ember ma is kiszolgáltatott a gazdag ember kénye-kedvének, ezért minden esetben Lúdas Matyi pártján állunk, neki szurkolunk, hogy sikerüljön háromszor visszavernie Döbröginek. Matyi a nép hőse. A számtalan feldolgozásból a Roxínház Váradi R. Szabolcs változatát állítja színpadra, ezzel igazi friss, zenés komédiát látunk, amely nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is jó szórakozást kínál.
Műsoron marad:
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek – zenés komédia
Az Adria parti városka terecskéjén vagyunk a hetvenes években, nagyszerű karakterekkel és fordulatos cselekménnyel. A darab a vérbő reneszánsz komédiák hagyományaira épül, megfűszerezve az 1970-es évek legjobb olasz tánczenéit felvonultató zenei anyaggal, mely bravúrosan szövi át a szerelmi történet minden szálát. Az előadásban olyan slágerek csendülnek fel, mint a Ché sará, a Volare vagy a Felicita. A darab végére az is kiderül, hogy sikerül-e Ancona szerelmi tengerének hullámait kisimítani.
Rideg Sándor – Tímár Péter – Sebesi Tamás – Szabolcsi János: Indul a bakterház
"Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák. Ha én valamikor miniszter leszek, az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt.”
A kamaszgyereknek, Regős Bendegúznak az életben még soha nem sikerült semmi, az anyja egy kupec segítségével kiadja tehénpásztornak. De hiába jó szándékú gyerek ez a Bendegúz, sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. A jókedve azonban sohasem hagyja el...
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|