Sikeres volt az egészségnap a könyvtárban

Úgy tűnik fontos az egészség a kaposváriaknak, legalábbis azoknak biztosan, akik elmentek a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár csütörtöki rendezvényére.

A legnépszerűbb program a reggeli előadás volt, amit Dunai Szilvia fitnszoktató tartott, illetve az utána következő találkozó és beszélgetés kaposvári sportolókkal. Azok a programok is mind megteltek, ahol előzetesen be kellett jelentkezni, az anyajegyszűrésre pillanatok alatt elkapkodták az időpontokat. A masszírozás is nagyon népszerű volt, 35 embert massziroztak meg a Vadvirág Alapítvány jóvoltából. A véradáson közepes volt az érdeklődés, de elmondták, hogy összeségében valamennyivel csökkent a leadott vér mennyisége ezért nagyon várják a véradókat a kórházban és a kihelyezett véradásokon.

Emellett lehetett még venni medálokat, fülbevalókat, ásványokat, étrendkiegészítőket, termelői mézet, volt vércukormérés és jóga, táplálkozási tancsadás, elsősegélynyújtási bemutató, aki kilátogatott a rendzvényre biztosan jól érezte magát.

Még több kép itt: http://kaposvariprogramok.hu/egeszsegnap

 

Állásajánlatok Kaposváron