Minden évre jut majd egy új Star Wars film

Nem lesz hiányunk Star Wars filmkben a következő években sem, ugyanis újabb Star Wars-filmek készítését jelentette be a Disney stúdió elnöke.

Továbbá azt is elmondta, hogy jelenleg négy új film éppen gyártás alatt van, de még ezek után is jönnek Csillagok háborúja filmek, bárt azt nem tudja mennyi és mikor.

Az űreposz következő fejezete, a Rogue One idén december 16-án kerül a mozikba, és ez lesz a sorozaton kívüli első önálló cselekményű film, amelyet egy évre rá a Star Wars nyolcadik epizódja követ majd. 2018-ban a mozikba kerül egy Han Solo ifjúkoráról szóló film, 2019-ben pedig a Csillagok háborúja 9. epizódja.

A Rouge One egyébként  a Sith-ek bosszúja és az Egy új remény című filmek között fog játszódni, ahol a lázadók egy maroknyi csapata próbálja ellopni a Halálcsillag terveit. Ezek azok a tervek, amik segítettek utólag Luke Skywalkernek elpusztítania a harci űrállomást a Star Wars negyedik epizódjában.

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron