Camera obscura és idézetek az Európa parkban

Papírba borultak a fák az Európa parkban. A Klebelsberg Kollégium diákjai egy pályázat kapcsán rakták ki a fákra kedvenc kortárs szerzőik idézetet, illetve az érdeklődők egy camera obscurába is bemászhattak és kipróbálhatták.

A rendezvényről képgaléria itt: http://kaposvariprogramok.hu/streetartgaleria

A programról Bakos Natáliát az egyik szervezőt kérdeztük.

-A Ma tehetsz hirdetett egy pályázatot Tehetség hónapja címmel, amire egy egész programsorozattal pályáztunk, ami ma volt az a street art és a flashmob, melyeket összekapcsoltunk. A lényege annyi, hogy a kortárs irodalmat és képzőművészetet valamilyen formában összegyúrjuk és ennek az eredménye, amely ma látható itt az Európa parkban. A fákra kortárs szerzők idézeteit teszik fel a diákok, a flashmobhoz pedig készíttettünk egy óriás camera obscurát, mert a mai fiatalok nem nagyon tudják, hogy mi ez, és itt most kipróbálhatják. Egyébként ketten vagyunk főszervezők Nagy Brigittával.

A résztvevők idéztek dalszövegekből (pl. Quimby), fantasyszerzőtől és Varró Dánieltől is, szóval meglehetősen eklektikus volt az összkép, de annyi biztos, hogy a fiatalok nagyon jól érezték magukat ezen a különleges megmozduláson.

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron