Ezen a tavaszon csak nem akar beköszönteni a jó idő, ezért gondolom senki nem fog meglepődni ha azt mondom, hogy a húsvét a Szennai Skanzenban lánykám szavaival élve dödörgősre sikerült. Ami azt jelenti, hogy amikor elment a nap bizony eléggé fáztunk, de ez nem szegte kedvünket, sem a többiekét és belevetettük magunkat a húsvéti forgatagba.
Szennában nekem mindig az osztálykirándulások ötletenek fel és szerintem nincs ember aki iskolásévei alatt már ha Kaposváron tanult nem fordult meg a Szennai Falumúzeumban. Bevallom őszintén nekem akkor nem tetszett annyira, mint most, talán így felnőtt fejjel jobban tudom értékelni a hely hangulatát. A skanezen valójában olyan, mint egy kis ékszerdoboz, nagyon szép a környék mondhatni idilli, a romantikus hangulatba csak a tájon időnként eszeveszetten átügető birkacsoport zavar be, bár valakinek még ez is romantikus.
Zöld a fű, kék az ég, bárányfelhők úszkálnak az égen, amott egy csapatnyi néptáncos ropja együtt egy kisebb csapatnyi lelkes amatőrrel, szól a zene, a birkák bégetnek, a házak között macska jár, gyerekek rohangálnak. Az egyik házban viasszal hímezik a tojásokat, a tűzhelyen két fazékban áll a szagos víz, az egyik rózsszirommal, a másik levendulával illatosítva. Rozmaring teát is ihatunk, a játszóudvarban tojásokat kereshetnek a kicsik, de régi játékokat is kipróbálhatunk. Házisonkát, házisajtot kóstolunk a pajtában, házi szörppel, a gyerkőcöknek nagyon ízlik, így kibírják a késői ebédig.
Na és a birkák... Játszóház ide, tojásdíszítés oda a kislányom elkötelezte magát a birkák mellett, úgyhogy a birkák után futkosás visszatérő téma volt szennai tartózkodásunk alatt, egyszer egészen közelről vehettük őket szemügyre miután becsörtettek egy udvarba. Városi gyerekeknek bizony egy-pár birka is lenyűgöző látványt nyújt, de azért a tyúkoknál és a libáknál is elidőztünk és megsimogattuk a macskát is.
Jó hely a Szennai Skanzen, kedvesek a munkatársak, sok a látnivaló, szép a hely egy kisgyereket is simán leköt néhány órára. Szóval ha nincs szervezett program a helyszínen, akkor is megér egy délelőttöt vagy délutánt, ha pedig van valami rendezvény az csak még jobb. Mi nagyon jól éreztük magunkat és kellemesen el is fáradtunk.
Galéria itt lérhető: http://kaposvariprogramok.hu/szennagaleria
Fenyő Zsuzsa