Szüreti felvonulás Igalban

Szeretettel meghívnak minden érdeklődőt és felvonulót a 2019. szeptember 21-én, szombaton délután 14:00 órakor kezdődő hagyományőrző Szüreti Felvonulásra.



A menet a régi kollégium elöl indul és oda is érkezik vissza.

Útvonal:
1. Szent István u. eleje (régi szili u. elágazó)
2. Templomtér
3. Farkas János utca
4. Benzinkút
5. Táncsics telep
6. Petőfi u. elágazó (Kereszt)
7. Fürdő parkoló

Kapuk illetve táncos megállók az alábbi helyszíneken lesznek:

 Régi kollégium
 Templomtér
 Farkas János utca
 Petőfi u. elágazó (Kereszt)
 Fürdő parkoló

A szüreti felvonulás célja a hagyományok ápolása mellett, turisztikai jellegű is, hiszen a látványosság a hazai és a külföldi vendégeknek egyaránt maradandó élményt nyújt.
 A felvonulás során több, látványosan feldíszített lovaskocsival járják végig a város utcáit a menetben résztvevők.

A feldíszített lovaskocsikon díszes népviseletbe öltözött néptáncosok, helyi lakosok alkotta kísérők illetve a menetet kísérő és a jó hangulatról gondoskodó fúvós zenekar utazik.

Az első fogaton ül a kisbíró, aki a település kijelölt pontjaira érkezéskor hangos dobszóval jelzi a látványosság kezdetét és vicces történetbe foglalva beszámol az elmúlt év legfontosabb történéseiről. A felvonulás csúcspontja a városközpontban és a fürdő előtti parkolóban van, hiszen itt tartják a leghosszabb kulturális előadást.

A pihenő állomásokon friss pogácsával, süteménnyel és finom nedűkkel várják a felvonulókat illetve az érdeklődőket egyaránt.

Időpont: 
2019/09/21 - 14:00

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron