Már elkezdték az utak tisztítását Kaposváron

A havazás nyomán elkezdte az utak tisztítását a Kaposvári Környezetvédelmi Kft.

Oláh Miklós, a cég ügyvezetője elmondta: először a helyi autóbuszok közlekedési vonalairól takarítják el a havat, közben pedig kézi erővel tisztítják a buszmegállókat. Ezt követően vonulnak a gépek a város meredekebb útszakaszaihoz. Tiszta ipari útsószórót használnak a nagy hideg miatt, hangsúlyozta az ügyvezető.Egyébként az előrejelzések alapján 6-8 cm hóra számítanak holnapig.

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron