Nem győzik sütni a vonatokon a hamburgert

A sok napsütés mellett eddig a nyáron esőből is jutott bőven a nyaralóknak, ennek ellenére az egy évvel korábbiakhoz képest 8 százalékkal többen, 921 ezren szálltak vonatra, hogy eljussanak a Balatonhoz a nyári menetrend életbe lépése óta.

 

A vasúttársaság idei újítását, a naponta nyolc pár, étkezőkocsival és már három légkondicionált InterCity-kocsival közlekedő Balaton expressz szerelvényt közel 130 ezren választották. 

A nyári szezonban július végéig jellemzően a nyaralni érkezők kétharmada saját lakóhelyük és a Balaton között utaztak, míg az utazások egyharmadát tették ki a tó körüli települések közötti utazások. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 22,5 százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában. 

 

Nyaranta a balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet. Idén Siófok vezeti eddig a rangsort, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen áll. Őket Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely követi a rangsorban. Július első hetében sok fesztiválozó választotta a vasutat, több mint 25 000 utas szállt fel Zamárdiban a vonatokra, különösen népszerűek voltak az éjszakai Bagolyvonatok is.

 

 

A Balaton expresszvonatok étkezőkocsijának látogatottsága folyamatosan nő. A hét egyes napjain a START Burger annyira népszerűnek bizonyult, hogy az igények növekedésére reagálva a kocsikat nagyobb sütőlappal szerelték fel, így egyszerre akár 8-10 hamburgerhús is elkészíthető. A két slágertermékből jelentős mennyiséget fogyasztottak: a START Burgerből 1350 darabot vásároltak, a csapolt sörből pedig 182 hordó, azaz 7280 korsó fogyott. A balatoni étkezőkocsi-szolgáltatás idén augusztus 25-ig, a nyári menetrend végéig vehető igénybe, de a vasúttársaság szakemberei már tervezik, hogy a szolgáltatást szeptembertől, mely más járatokon lehetne továbbvinni.

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron