Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
Székesfehérvár belvárosából startol el szombaton az Oldtimer Szuperkupának, Magyarország legnagyobb veteránautós túraverseny-sorozatának záró futama, amelyen több, mint 100 veterán autó vesz részt.
Idén a Balaton déli partján és a somogyi lankák között vezetik majd a gyönyörűen karbantartott „szépkorú”, 1956 és 1989 között gyártott kocsikat a 230 kilométeres túra résztvevői.
A legidősebb autó – egy Citroen Traction Avant B11 – 1956-ban gördült le a gyártósorról, a Csehországból érkező Jaguar E-Type Roadste pedig 1962 óta járja az utakat.
A veterán kocsik között számos ismert márkát találunk:Alfa Romeo, BMW, Chevrolet, Citroen, Ferrari, Fiat, Jaguar, Mazda, Mercedes-Benz, NSU, Opel, Porsche, Skoda, Volkswagen és Volvo is lesz az indulók között. Az oldtimerek menetét öt modern Ferrari sportkocsi zárja majd, hogy a modern autócsodák, a teljesítmény és a csúcstechnika kedvelői se maradjanak élmény nélkül.

A túra keretein belül zajló verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek az előírt időpontokat, átlagidőket és sebességeket kell mindenütt betartaniuk, a KRESZ szabályai szerint.
Az ügyességi szakaszokon századmásodpercnyi pontossággal kell teljesíteniük az előírt szintidőt, mivel minden századnyi eltérés – akár korábban, akár később érkeznek az előírt időpontnál a feladat végéhez – egy-egy hibapontot jelent. A győztes az lesz, aki a legkevesebb hibaponttal fejezi be a futamot.

A veterán kocsik túráját a székesfehérvári start után Sárszentmihályon, Nádasdladányban, Balatonakarattyán, Balatonvilágoson, Siófokon, Bálványoson, Balatonlellén, Fonyódon, Lengyeltótiban, Hácson, Somogyváron és Niklán az ellenőrző pontokon, illetve a pontossági feladatok teljesítésének helyszínén kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
A futam a balatonlellei rendezvényparkban, a 16.15 órára tervezett befutóval ér véget.
Az autók percenként követik egymást, a táblázat az első autó érkezését jelöli és az utolsó távozásának várható időpontját. Érdemes az első autó érkezéséhez igazítani az autók megtekintését.

![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|