Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
Augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt változik a vonatok közlekedési rendje.
Augusztus 20-án a szombati, augusztus 21-én és 22-én (pénteken és szombaton) az ünnepnapi, augusztus 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek majd a vonatok.
Az ünnepi hétvégén a több utas miatt, a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja. A helyjegyfogyás figyelembe vételével – ahol az indokolt– a lehetőségekhez képest az InterCity és gyors vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsolnak.
Érdemes elővételben megváltani a vasúti jegyeket vagy az interneten jegyet vásárolni, hogy elkerüljük a sorban állást, továbbá az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét választani.
Bővebb tájékoztatás a http://www.mavcsoport.hu/ honlapján található, illetve a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon kérhető.
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|