A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
A gyerekek biztosan ezt gondolták, miután végighallgatták a Házhoz megy a zenede című produkciót.
Az előadás tulajdonképpen egy rendhagyó zenetörténeti áttékintés a XX. század könnyűzenéjének alakulásáról, dalokkal, táncosokkal és élő zenekarral.A gyerekek már akkor óriási üdvrivalgásban törtek ki, amikor Abebe Dániel (a Back to Black énekese) megjelent a színpadon, pedig még nem is énekelt.
Aztán ahogy telt az idő egyre lelkesebbek lettek, a lurkók felugráltak a helyükről és az utoló pár számon már vágig buliztak. Öröm volt nézni őket, a gyerekek elképesztően lelkesek tudnak lenni, ha van miért lelkesedni. Erről pedig az jutott eszembe, hogy mennyivel jobban élveztek egy ilyen különleges tanítási órát, mint egy hagyományosat, és talán ideje volna már végre felülvizsgálni a hagyományos oktatási módszereket, és kicsit rugalmasabbá és érdekesebbé tenni tanórákat.(Persze ez esetben is tisztelet a kivételnek.) Még több fotó itt: http://kaposvariprogramok.hu/zenedefoto
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|