Miénk (volt) a Deseda

 Gyerekprogramokkal, sportrendezvényekkel és előadásokkal várták az érdeklődőket a Miénk a Deseda című rendezvényen.

 Délelőtt 10 óra közül, amikor kiérkeztem még nem voltak túl sokan, de hamarosan megtelt a part emberekkel. Az egyik sátor kavicsokat lehetett festeni két kedves hölgy irányításával, ahányszor elmentem arrafelé mindig láttam elmélyülten dolgozó felnőtteket és gyerekeket, mellettük a nemezelést próbálhatták ki az érdeklődők, itt is nagyon jó volt a hangulat, a sátrat körbelengte a szappan illata (mivel ebbe kell beleáztatni a gyapjút. )

Az arcfestés is, mint mindig, nagyon népszerű volt: csodaszép rajzok készültek, például pillangók és pókemberek. Közben folyamatosan érkeztek az esemény kipirult arcú, sportos résztvevői, mivel futni és biciklizni is lehetett a Deseda körül, és elég sokan vállalkoztak arra, hogy megteszik a távot, ki-ki ízlése szerint két keréken vagy két lábon. Kicsit feljebb modell autók ugrattak a rámpákon.

Benépesült a Látogatóközpont környéke, megteltek a biciklitárolók, a parti büfé terasza, ücsörögtek a nyugágyakban, sütött a nap, a kishajó vidáman szelte a habokat, szóval mondhatni idilli volt a hangulat.

A vízi játszótér is nagy siket aratott, egy gyerkőc sem pottyant bele a vízbe, bár nem mernék rá megesküdni, hogy ez így is marad. Mindenesetre nem mély a víz, úgyhogy maximum a vizes ruha okozhat majd némi bosszúságot.

Pár évvel ezelőtt a kislányommal  kimentem a Desedára, és nagyszerűen éreztük magunkat, de akkor még nem volt játszótér és a Látogatóközpont sem, és hiányzott valami hasonló. Most viszont biztosan nem unatkoznak a lurkók, ha kiugrunk velük a tóparta, hiszen rengeteg lehetőség van a játékra és a tanulásra, sőt inkább hazavinni lesz majd őket nehéz.

 

A múlt héten a Rippl-Rónai Múzeumban pezsgett az élet most pedig a Desedán, szerintem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, hogy szeretnénk még sok ilyen programot.

Fenyő Zsuzsa

Állásajánlatok Kaposváron