Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
Magyarországon rendezik meg 2022. május 8-án a Giro d’ Italia kerékpáros körverseny III. szakaszát, amely Kaposvárról indul.
A profi nemzetközi kerékpárversenyen a versenyzőket többek között szervizkocsik, mentőautók és motorosok, valamint rendőrök fogják kísérni. A kerékpárosok a rendőri biztosításra és a motoros biztosítókra hagyatkoznak, a közúti jelzéseket figyelmen kívül hagyják.
A parkolási rendre vonatkozó információkat itt találjátok.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe az illetékességi területén:
A versenyzők 12 óra 25 perckor rajtolnak Kaposvárról, a Kossuth térről, majd a Fő utca - Dózsa György utca - Budai Nagy Antal utca - Újpiac tér - Áchim András utca - Vásártéri út - Jutai út - Hajnóczy József utca útvonalon hagyják el Kaposvárt. A mezőny a 610-es számú főúton halad tovább, majd Kaposfőnél a 61-es főútvonalon Nagybajom – Böhönye – Iharosberény – Pogányszentpéter településeken keresztül távozik Zala megye irányába.
A forgalomterelések következtében jelentős torlódásra kell számítani a lezárt útszakaszok környezetében is, és előfordulhat, hogy a közlekedő járműveknek több órás várakozásra kell számítaniuk.
Kérik, hogy a verseny előtt és ideje alatt – amennyiben tehetik – ezen az útvonalon ne induljanak útnak, vagy válasszanak más megközelítési lehetőséget.
Táblázat a kaposvári útlezárásokról:

Az alábbi térképen láthatóak az útlezárások, ha ráközelítetek megtaláljátok azokat az utcákat, amelyeken nem lehet majd közlekedni. Az adott útszakaszra rákattintva láthatóvá válik, hogy mikor lesz pontosan lezárva.
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|