Jövedelmet és gyakorlati tudást is szerezhetnek a MATE tanító szakos hallgatói

Egyedülálló program segíti a MATE Kaposvári Campusának tanító szakos hallgatóit.

A harmadévesek részmunkaidős foglalkoztatás keretében iskolákban látnak el pedagógiai asszisztensi feladatokat. Az egyetemisták nemcsak gyakorlati tapasztalatot szereznek, hanem egy évig havi 120 ezer forintos juttatásban részesülnek.

 A pedagógiai asszisztensek munkájára pedig hatalmas szükség van az iskolában, hiszen egyre több gyermek igényel egyéni figyelmet. Legyen szófelzárkóztatásról vagy tehetséggondozásról – mondja Hevérné Kanyó Andrea, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium szakvezetője.

„Vannak extra agyú kisgyerekek, ott is tudnak segíteni a hallgatók, feladatlapokkal, magyarázatokkal, a saját területükön kiemelkedő tevékenységükben is támogatják őket. Vannak olyanok, akik egy kicsit lassabban haladnak, nekik több egyéni odafigyelésre van szükségük.”

Az egyedülálló programot négy évvel ezelőtt indította el a MATE Neveléstudományi Intézete a Kaposvári Tankerülettel közösen.

 

„Mindegyik fél nyer, hiszen az intézmény, az iskola nyer egy potenciális munkaerőt, de a fiatalok már a program alatt is besegítenek a mindennapi munkába. A hallgatónak kiváló gyakorlati lehetőség, s egy lehetséges munkahely. Nem mellesleg anyagilag is sokkal kedvezőbb, mintha csak ösztöndíjat kapnának”– mondta Dr. Gombos Péter, a MATE Kaposvári Campus általános főigazgatóhelyettese.

https://kaposvaricampus.uni-mate.hu/

Időpont: 
szerda, 2023, február 1 - 19:22

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron