Tarolt a vihar Somogyban - 8 óra altt 200 esethez vonultak a tűzoltók

Szombat reggel óta több száz bejelentés érkezett a tevékenységirányítási központba útra, vasúti felsővezetékre és sínekre, valamint épületekre dőlt fák miatt.

A somogyi tűzoltók nyolc óra leforgása alatt több mint kétszáz esetet számoltak fel, de még kétszer ennyi munka vár rájuk.

 

Hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, a mentőszervezetekkel kiegészülve egyik helyszínről a másikra mennek, reggel óta a szél okozta károk felszámolásán dolgoznak. Nyolc óra óta mintegy 240 beavatkozást tudnak maguk mögött a somogyi egységek. Legtöbb alkalommal letört faágak, útra, valamint épületekre dőlt fákat kellett eltávolítani a tűzoltóknak. 


 

Kaposváron épületeket rongált meg a vihar, fákat csavart ki gyökerestől, amelyek lakóházakra, villanyvezetékre és autókra dőltek. A Szent Imre utcában a szakközépiskola épületére dőlt rá egy hatalmas fenyő, amit a város hivatásos tűzoltói daraboltak le. 


Fa dőlt egy szóládi lakóház melléképületére is. Az épület teteje beszakadt. A siófoki hivatásos tűzoltók egy órán át dolgoztak a helyszínen, motorfűrésszel feldarabolták a fát, majd eltávolították a darabokat a tetőről.

 

Szántód, Földvári útján haladt egy autó, amikor egy nagyméretű fa rádőlt. A járműben hárman utaztak, mindannyian ki tudtak szállni a gépkocsiból, az eset során senki sem sérült meg. A siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót, majd ledarabolták róla a fát. 

 

Balatonföldvár és Balatonszárszó között a vasúti felsővezetékre dőlt fa. A siófoki hivatásos tűzoltók eloltották az izzó részeket és ledarabolták a fát. 

 

 

Fonyódon villanyoszlopot tört ki az erős szél, fákat tört derékba és gyökerestől csavart ki a földből. A településen órákon át dolgoztak a helyi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók. 

 

Karádon melléképületek és lakóházak tetejét rongálta meg a szél, de a helyi önkéntes tűzoltóknak a motorfűrészeket is számos alkalommal munkába kellett állítaniuk. 


A segélyhívó számra érkező bejelentések szerint még további négyszáz helyszínen kell beavatkoznia a somogyi tűzoltóknak.    

Időpont: 
szombat, 2023, február 4 - 19:55

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron