Somogyban is több áruházban gyűjti az adományokat az Élelmiszerbank

Az élelmiszerek drágulása miatt idén először tavasszal is szervez élelmiszergyűjtő akciót a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely pénteken és szombaton az ország 115 településén várja a lakosság felajánlásait.

    Az egyesület 200 Tesco és ALDI áruházban, összesen háromezer önkéntes segítségével gyűjti majd a felajánlásokat - áll az egyesület közleményében.

 

Somogyban az alábbi helyeken várják az adományokat:

TESCO Balatonboglár, Kaposvár, Marcali, Siófok

ALDI Balatonlelle, Kaposvár, Siófok, Szántód

 

    A Nagy Tavaszi Élelmiszergyűjtés elnevezésű akcióban az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken délutántól estig, szombaton egész nap fogadják az önkéntesek.

    A vásárlók adományait az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatják el a nélkülözőkhöz.

    A felajánlóktól elsősorban száraztésztákat, szószokat, rizst, konzerveket, tartós tejet, bébiételeket, és a közelgő gyermeknap miatt kekszeket, vagy egyéb, kevésbé olvadós édességeket is várnak.

    Az egyesület az elmúlt 10 évben összesen 2,3 millió kiló élelmiszeradományt gyűjtött össze a vásárlók jóvoltából és juttatott el a nélkülözőkhöz, legutóbbi, karácsonyi gyűjtésük során 241 ezer kilónyi felajánlásból 48 ezer nehéz sorsú embert, családot tudtak jelentős támogatásban részesíteni.

MTI

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron