A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban,.
Innen június 21-én indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont.
A hajókat indulás előtt visszabontották, így első lépésként immár a BAHART siófoki telephelyén visszahelyezik az úgynevezett felépítményeiket. Az új katamaránok Balaton és Tomaj egyenként 350 utas és 35 kerékpár szállítására lesznek alkalmasak, míg a kompok külön-külön is a jelenlegi kapacitásnál 20%-kal több, azaz 24 gépjárművel, 30 kerékpárral és 120 utassal közlekedhetnek majd. A Közép-Európában egyedülálló, legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelő motorokkal készült hajók az összeszerelést és az üzembe helyezést követően kaphatják majd meg a hatósági engedélyeket.
Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód – Badacsony, valamint Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot.
Fotó MTI/Vasvári Tamás