Halottak napja - Forgalomváltozásokra figyelmeztet a MÁV-Volán

 - Változik a vonatok és a távolsági buszok menetrendje mindenszentek ünnepén és halottak napján - hívta fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a MÁV-Volán-csoport.

    Kiemelték, a vonatok november elsején az ünnepnapi menetrend szerint járnak: a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően.

    A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt október 31-én 10 órától november 1-jén éjfélig vehetik igénybe.

 

    A Volánbusz járatai október 30-án, az őszi szünet első napján a hét első tanítási szünetes munkanapján érvényes, október 31-én pedig a tanítási szünetes munkanapon érvényes menetrend szerint közlekednek. Mindenszentek napján, november 1-jén munkaszüneti napra, november 2-án, halottak napján a tanítási szünetes munkanapra, november 3-án pedig a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó menetrend lesz érvényben. November 4-én már a megszokott közlekedési rend, szabadnapi menetrend szerint indulnak az autóbuszok - írták.

 

    Egyes településeken mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából tartott megemlékezések időszakában pluszjáratok közlekednek a temetők jobb elérése érdekében. A részletek a társaság honlapján érhetők el. A helyi járatok menetrendjéről a települések aloldalakon is elérhetők információk (volanbusz.hu/telepulesnev).

    A HÉV-ek október 31-én, valamint november 2-án és 3-án a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint, november 1-jén pedig a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint járnak - áll a közleményben.

MTI

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron