Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

A Wiwko’s Foodtruck kibővített étlappal, és itallappal várja a vendégeket januártól!
A 2023-as év sok jót hozott magával. Rengeteg rendezvényt, fesztivált, falunapot, millió kitelepülést az országban. Eddig is sokan szerették a Wiwko's Foddtruck ételeit, de most újdonságokkal is készültek nektek, természetesen a megszokott ételek mellett!
A Wiwko’s-ban januártól már gyros tál, illetve pita is kapható különféle öntetettekkel, és a csirke imádók kedvéért felkerült az étlapra a csirkeBurger is! Az édes ízek kedvelőinek pedig a fánk is felkerült az étlapra, különböző ízesítésben fogják árusítani és az aktuális ízekről mindig tájékoztatnak majd benneteket !

Az italokban a változást pedig az alkohol hozta meg! Sok-sok röviditallal, forralt borral várnak titeket! Ételeiket, és italaikat kérhetitek helyben fogyasztásra vagy elvitelre is!
Most már előrendelést is felvesznek a 0630/3347765 telefonszámon, akik el szeretnék kerülni a sorban állást, vagy csak szimplán sietnek! Csak hívjatok, a Wiwko's-ban elkészítik, mire odaértek! Fontos, hogy kártyával és készpénzzel is fizethettek.
Köszönik mindenkinek, akik eddig a vendégeik voltak, és Tóth Vivien a Wiwko’s tulajdonosa sok szeretettel várja a leendő vendégeket, akik ennének vagy innának egy finomat.
A Wiwko's Foodtruckot keressétek a Megapapír pakolójában!
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|