Újdonságok a Wiwko's Foodtrucknál - kóstoljátok meg a legújabb finomságokat

A Wiwko’s Foodtruck kibővített étlappal, és itallappal várja a vendégeket januártól!

A 2023-as év sok jót hozott magával. Rengeteg rendezvényt, fesztivált, falunapot, millió kitelepülést az országban. Eddig is sokan szerették a  Wiwko's Foddtruck ételeit, de most újdonságokkal is készültek nektek, természetesen a megszokott ételek mellett!

 

A Wiwko’s-ban januártól már gyros tál, illetve pita is kapható különféle öntetettekkel, és a csirke imádók kedvéért felkerült az étlapra a csirkeBurger is! Az édes ízek kedvelőinek pedig a fánk is felkerült az étlapra, különböző ízesítésben fogják árusítani és az aktuális ízekről mindig tájékoztatnak majd benneteket !

Az italokban a változást pedig az alkohol hozta meg! Sok-sok röviditallal, forralt borral várnak titeket! Ételeiket, és italaikat kérhetitek helyben fogyasztásra vagy elvitelre is!

Most már előrendelést is felvesznek a 0630/3347765 telefonszámon, akik el szeretnék kerülni a sorban állást, vagy csak szimplán sietnek! Csak hívjatok, a Wiwko's-ban  elkészítik, mire odaértek! Fontos, hogy kártyával és készpénzzel is fizethettek.

Köszönik  mindenkinek, akik eddig a vendégeik voltak, és Tóth Vivien a Wiwko’s tulajdonosa sok szeretettel várja a leendő vendégeket, akik ennének vagy innának egy finomat.

A Wiwko's Foodtruckot keressétek a Megapapír pakolójában!

 

Időpont: 
kedd, 2024, január 23 - 20:51

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron