Rekordot döntöttek az elsősegélynyújtók a Balatonnál

 - Drasztikusan megnövekedett a Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat által ellátottak száma a júliusi tartós hőhullám miatt, az önkéntesek már csaknem kétezer bajbajutotton segítettek - derül ki a szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.

    A 2007 óta működő Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idén 13 település 19 strandján, strandonként két önkéntes bevonásával biztosítja a sebesülések és rosszullétek ellátását egészen augusztus 20-ig.

    A szezonokban megszokott két-háromezres esetszám az idei rendkívüli forróság miatt növekedni fog a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője szerint. A tervezett nyolc turnusból kedden zárták a harmadikat, és már eddig csaknem kétezer eset történt, ami kiemelkedően magas szám, az elmúlt 18 évben nem történt ilyen - idézi a közlemény Kormos Ádámot, aki jelezte: tavaly a nyolc turnus alatt összesen 2368 esetben volt szükség az elsősegélynyújtókra.

    A közlemény kitér arra is, hogy az önkéntesek leggyakrabban kagylók vagy kövek okozta vágások, horzsolások és rovarcsípések ellátását végzik, ugyanakkor az extrém meleg miatt sokszor van dolguk napégéssel, hőkimerüléssel és napszúrással.

 

    Az elsősegélynyújtók idei, szponzorok támogatásából megvalósuló szolgálatának biztosításához több mint 300 fiatal önkéntes járul hozzá, akik körül sokan egészségügyi területen tanulnak és orvostanhallgatók lesznek. Feladatuk a tóban vagy a parton történt sérülések, rosszullétek szakszerű ellátása, nagyobb sérülés, betegség esetén mentő hívása és a beteg állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése - idézi a közlemény Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója szavait.

MTI

Időpont: 
szerda, 2024, július 17 - 21:42

Állásajánlatok Kaposváron