Augusztus 20-ai ünnepségek Kaposváron: megemlékezések és családi programok

 

Augusztus 20-án, Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepén, Kaposváron is változatos programokkal emlékeztek Szent István királyra.

 

A programok sora augusztus 20-án reggel 9.30-kor kezdődött a Kossuth téren, ahol a hagyományos ünnepélyes zászlófelvonás zajlott le. Az ünnepségen a Déryné Vándorszíntársulat, a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar is fellépett.

 

A délutáni órákban a Városligetben folytatódtak a programok, a gyereket  ugrálóvár, fa körhinta, elektromos kisautók és arcfestés  a családokat  pedig  sportesemények, koncertek  és népi játékok  várták. 

 

A zenei programok sorát a Zsebszalma együttes nyitotta meg, akik vidám dallamokkal alapozták meg a jó hangulatot ezt követően pedig a Vattacukor zenekar lépett színpadra.Az érdeklődők látványos solymász bemutatót és a Somogyi huszárok felvonulását is megtekinthették.

 

Az esti órákban a Forte Brass Band szórakoztatta a közönséget, majd a Somogy táncház következett,  A nap egyik csúcspontja az Ismerős Arcok  koncertje volt, amelyre rengetegen voltak kíváncsiakt.

 

Az események zárásaként, 22.00 órakor látványos tűzijáték világította be az eget, amely méltó lezárása volt a napnak.

Időpont: 
szerda, 2024, augusztus 21 - 20:53

Állásajánlatok Kaposváron