Magyarország lakosságának egyötöde különösen veszélyeztetett

A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.

 

    A KSH Koronavírus dosszié címen új felületet hozott létre honlapján, amelyben a Covid-19 megbetegedésekhez, illetve a járvány gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó adatösszeállításait, elemzéseit közli.

A statisztikai hivartal adatai szerint a bölcsődék és az óvodák időszakos bezárása 38,6 ezer bölcsődést és 330,5 ezer óvodást, valamint a szüleiket érintette. A nappali közoktatásban 1,1 millió gyermek és fiatal tanul, akik az iskolapad helyett otthonról, digitális távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot, csakúgy mint a felsőoktatásban tanuló 285,1 ezer hallgató.

    Kiemelik, hogy különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik. Kiemelt figyelmet kell ezért fordítani az ország elöregedő déli, délnyugati térségeire, valamint a főváros egyes kerületeire, ahol az idős népesség aránya meghaladja az országos átlagot - teszik hozzá.

Az 1,9 millió fő 65 éves és annál idősebb lakosság többsége családjával él együtt.

    Az elemzés kitér arra, hogy az idős gondozottak magas aránya miatt az egészségügyi-szociális terhelés erőteljes növekedése várható

Az önkormányzatok a szociálisan nehéz helyzetben levőket szociális alapszolgáltatásokban részesíthetik, amik a koronavírus-járvány időszakában még inkább felértékelődnek. A tavalyi adatok szerint a legtöbben a szociális étkeztetést (184 ezer) és a házi segítségnyújtást (92 ezer) vették igénybe. Az előbbi a 65 éves és annál idősebb népesség 9,7, az utóbbi pedig 4,9 százalékának könnyíette meg a mindennapjait. Jellemzően a kisebb településeken veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

 

Forrás: MTI

 

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron