A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
Várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília azt mondta, hogy egyre több laboratóriumi vizsgálatot végeznek, hiszen még mindig zajlik a kontaktuskutatás.
A fertőzés alakulása
Eddig 12 148 mintavétel történt. Éjjel-nappal dolgoznak hét laboratóriumban, a vizsgálatok folyamatosak, nincsen elmaradás - közölte.
Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy az eddigi ismeretek alapján a fertőzöttek jelentős részénél, több mint 80 százalékánál enyhe tünetekkel zajlik le a betegség.
Mint elmondta: az elmúlt 24 órában 66-al nőtt az igazolt fertőzöttek száma, ami azt jelenti, hogy immár 408 beteget tartanak nyilván. Továbbá két újabb haláleset történt: egy 86 és egy 90 éves, más egyéb krónikus betegségben szenvedő személy hunyt el.
Ezt tegyük ha tüneteket észlelünk
Felhívta a figyelmet ara, hogy aki a fertőzésre utaló tüneteket észlel - ilyen a láz, a száraz köhögés, végtag- és izomfájdalom, néha gyomor és bélrendszeri panasz -, azonnal értesítse a háziorvosát telefonon. A mentők minden gyanús esetben a beteg otthonában elvégzik a mintavételt, amennyiben pedig szükséges kórházba viszik a beteget.
A súlyos betegeket az egész országban kijelölt intézmények, illetve szervezeti egységek fogadják és valamennyi intézményben rendelkezésre áll a betegek ellátásához szükséges infrastruktúra, ágy, orvos, gyógyszer - tette hozzá.
Ugyanakkor - folytatta -, az esetek több mint 80 százalékában csak enyhe tüneteket okoz a fertőzés. Ebben az esetben nincs szükség kórházi ellátásra, viszont még otthonán belül is szigorúan izolálni kell a fertőzöttet.
Úgy vélekedett, hogy néhány napon, héten belül a tömeges szakaszba léphet a fertőzés terjedése, ezért egyre komolyabban kell vennie a lakosságnak az előírásokat.
A halálozási arány
Szerinte a magyarországi halálozási arány, a többi érintett országhoz képest a lakosságszámhoz arányítva nem kiugróan magas.
Az elhunytak alapbetegsége egyébként megfelel a magyar mortalitási adatoknak. Vagyis, mintegy 50 százalékuk szív és érrendszeri, egynegyedük pedig daganatos megbetegedésben szenvedett. Az átlagéletkoruk 69 év - mondta.
Arról is beszámolt, hogy 14 beteg kap jelenleg lélegeztetőgépes, intenzív kezelést.
7 fertőzött van a nagymágocsi idősotthonban
Azzal kapcsolatban hogy koronavírus-fertőzést mutattak ki a nagymágocsi idősotthon egyik lakójánál, Müller Cecília elmondta, hogy szombaton az otthon egyik gondozottja elesett és ezért kórházba vitték, ahol belázasodott és kiderült, hogy fertőzött.
Azóta az otthon 286 lakója közül 7 esetében mutatták ki a vírust, ám a dolgozók közül senki nem fertőződött meg; a járványügyi intézkedések zajlanak - ismertette.
Eltérő minőségűek a kínai védőfelszerelések
Azon felvetés kapcsán, miszerint több országban kiderült, hogy a Kínából érkezett maszkok, védőfelszerelések nem megfelelőek, elismerte, hogy az országba érkező eszközök valóban különböző minőségűek. Ezért a beérkezésük után valamennyi védőfelszerelést átvizsgálják, mert fontos, hogy megbízható védelmet nyújtsanak.
Arról is szólt, hogy a szabályok szerint minden munkáltatónak - így például a szemétszállítást végző cégeknek is - biztosítaniuk kell kockázatelemzés alapján az alkalmazottak számára a megfelelő védőeszközöket.
Forrás: MTI
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|