585 főre nőtt a fertőzöttek száma, 17-en vannak lélegeztetőgépen

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

 

Elsősorban az időseket érinti

Az országos tisztifőorvos közölte: az eddig a fertőzés következtében elhunyt 20 ember átlagéletkora 73 év, közülük 12-en férfiak és 8-an nők. Ez is igazolja, hogy a betegség "súlyosan lezajló formája" elsősorban az időseket, illetve a valamilyen krónikus betegséggel küzdőket veszélyezteti leginkább. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy fiatalokat, gyerekeket nem betegít meg a vírus.

 

A többségnek enyhék a tünetei

A vírussal megfertőzöttek 80 százaléka nem vagy legfeljebb enyhe tüneteket észlel magán és nem fordul orvoshoz. Ezért is fontos, hogy mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat, hiszen tünetmentes ember is lehet vírushordozó és terjesztheti a betegséget.

 

17 ember van lélegeztetőgépen

Az 525 igazolt fertőzöttek 25 százaléka tünetmentes, 35 százalékának enyhe tünetei vannak, 17 ember lélegeztető gépen van, 6 százalékuk pedig más intenzív ellátásra szorul.

 

40-es már meggyógyultak

Negyven ember gyógyultan távozott a kórházból, tehát azok is meg tudnak gyógyulni, akik kórházi ápolásra szorulnak - mondta. Hozzátette: természetesen annak, akinek már lélegeztető gépre van szüksége, rosszabbak a gyógyulási esélyei.

 

Erre figyeljünk

Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy akik egészségesek és naponta dolgozni járnak, azok a munkahelyükön és utazás közben is tartsák be a másfél méteres távolságot, gyakran mossanak kezet és szellőztessenek.

Különösen figyelniük kell erre azoknak, akik egy háztartásban élnek idős vagy krónikus betegséggel küzdő emberrel - mondta. Azt tanácsolta, hogy hazaérve már az előszobában fertőtlenítsék a kezüket, azonnal öltözzenek át, majd újra mossanak kezet vagy zuhanyozzanak le. Figyeljenek arra is, hogy a holmijukat külön kezeljék, ruhájukat - ha nem 90 fokos programot használnak - elkülönítve mossák. A különböző felületeket rendszeresen fertőtlenítsék vírusölő hatású tisztítószerekkel, valamint sűrűn és szisztematikusan takarítsanak.

 

Kapcsolattartás  a betgekkel

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a kórházban lévőket megilleti a kapcsolattartás joga a hozzátartozóikkal, de a nagyon leterhelt kórházi személyzet nem tud állandóan a hozzátartozók rendelkezésére állni. Javasolta az intézményeknek, hogy jelöljenek meg egy időszakaszt, amikor a hozzátartozók érdeklődhetnek náluk. Csomagot kaphatnak a betegek, de nem lehet személyesen átadni nekik - tette hozzá.

Elmondta azt is: a válságos állapotú, végstádiumban lévő betegekkel az intézmények biztosítják a kapcsolattartást, megfelelő szabályok betartásával.

 

Adatkezelés

Szintén kérdésre reagálva kijelentette: az elhunytak adatainak nyilvánosságra hozásakor az adatkezelés szabályai szerint jártak el, a közöltek alapján nem azonosíthatók az emberek, de szerettek volna hiteles tájékoztatást nyújtani az elhunytak koráról és alapbetegségéről.

 

 

Szólt arról, hogy a tiroli síparadicsomból hazatérők közül csak azoknak nem kell két hétre karanténba vonulniuk, akik az osztrák hatóságoktól igazolást hoztak arról, hogy már Ausztriában letöltötték a kéthetes hatósági karantént, és ez idő alatt tünetmentesek voltak.

Reagálva a sajtóhírre, amely szerint a TBC ellen használt BCG-oltás hatásos lehet a koronavírus okozta megbetegedés kezelésében, ismertette: jelenleg kísérleti stádiumban van a kutatás, amely ezt igazolhatná. Hozzátette: ha beigazolódik a BCG pozitív hatása, akkor a magyar lakosság jó helyzetben van, mert 1953 óta kötelezően mindenki megkapja, még újszülöttként ezt a védőoltást.

 

A kórházi kapacitásokra vonatkozó kérdésre felelve Müller Cecília hangsúlyozta: pontosan kidolgozott ütemterv szerint, hétről hétre növelik a potenciális betegeket fogadó intézmények számát, folyamatosan vonják be a kórházakat. "Számos pufferkapacitással rendelkezünk (.), bízunk abban, hogy nem kell igénybe venni őket, de felkészülünk a legrosszabb lehetőségre is" - fogalmazott a tisztifőorvos.

Állásajánlatok Kaposváron