A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
Több mint 4600 rendőri intézkedés történt a kijárási korlátozások megszegése miatt a húsvéti hétvégén - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a keddi online sajtótájékoztatón.
A hosszú hétvégén 4692 esetben intézkedtek a rendőrök, és továbbra is a figyelmeztetések voltak többségben. A hétvégére a polgármesterek külön szabályokat állapíthattak meg a kijárási korlátozással kapcsolatban, ezek betartását a rendőrség, a polgárőrség, az önkormányzati rendészeti szervek és más, rendészeti feladatot ellátó szervezetek ellenőrizték - tette hozzá.
Ezeket a korlátozásokat az emberek többsége nem szegte meg, néhány helyen azonban semmibe vették őket - mondta -, például a Balaton déli partján, ahol több tíz emberből álló csoportok alakultak ki, amelyek a figyelmeztetések után egyik településről a másikra utaztak. A rendőrség 69 embert jelentett fel emiatt Somogy megyében. Azt is tapasztalták, hogy nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban 5-10 tagú csoportokban beszélgettek azok, akik 65 évesnél idősebb hozzátartozójukat vitték el a 9 és 12 óra közötti idősávban bevásárolni.
Lakatos Tibor közölte azt is, a kijárási korlátozások bevezetése óta 10 061 figyelmeztetést alkalmaztak a szabályszegőkkel szemben.
Az ezredes a kirívó szabályszegések között említette két budapesti, belvárosi szórakozóhely esetét. Az egyikben rendezvényt tartottak, ott a rendőrök a vendégeket és az üzemeltetőket is feljelentették. A másik szórakozóhelyen az üzlet előtt tojást, sonkát és sört árultak pult alól; ott is intézkedtek.
Lakatos Tibor közölte: eddig 14 355 hatósági házi karantént rendeltek el, 197 681 esetben ellenőrizték ezeket, és 993 esetben tapasztaltak szabálytalanságot. Az ezredes szerint egyre gyakrabban találkoznak a hatósági házi karantén szabályainak megsértésével, így várhatóan szigorítaniuk kell és a figyelmeztetés helyett például helyszíni bírságot kell kiszabniuk a szabályokat többször megszegőkkel szemben.
Forrás: MTI
Véleménycikkünk a kaposvári tapasztalatokról a kijárási korlátozással kapcsolatban: itt olvashatjátok.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|