60 kerékpárt regisztráltak a kaposvári rendőrségen kedden

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei 2020. július 14-én Kaposváron, a főkapitányság bejáratánál várták az érdeklődőket.

 

A rendőrök 60-nál is több kerékpárt regisztráltak az országos programba, de a kiemelt érdeklődésre tekintettel a közeljövőben további időpontok kerülnek még meghirdetésre!

 

A regisztrációkor a bicikliket egy „BIKESAFE Regisztrált kerékpár” feliratú matricával látják el, majd egy fotót, és minden szükséges információt rögzítenek a kerékpárról, ami egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok, és így azok nagyobb valószínűséggel kerülhetnek vissza jogos tulajdonosaikhoz.

 

A régóta sikeres vagyonvédelmi program célja, hogy az állampolgárok számára lehetőséget biztosítson értékeinek megóvására. A kétkerekűek azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni.

 

A témát illetően fogadják meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi tanácsait:

 

Mindig zárják le a kerékpárjukat, lehetőleg megfelelő minőségű lakattal!

Mindig valamilyen biztosan rögzített tárgyhoz – biciklitároló, lámpaoszlop, pózna – rögzítsék a járművet!

Forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt helyen hagyják biciklijeiket – ne eldugott utcában, kapualjban!

Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívó számok valamelyikén.

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron