20 ezer fiatal dolgozott eddig a kormány nyári diákmunka programjában

A kormány által meghirdetett nyári diákmunka program már több mint húszezer magyar fiatalt juttatott tisztességes fizetéshez a tanítási szünetben.

 

Az így megszerzett munkatapasztalat lehetővé teszi akár a diákok szakmai gyakorlatának teljesítését, de nagymértékben hozzájárul a későbbi sikeres elhelyezkedéshez is - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint.

 

    Az augusztus végéig tartó programban a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok vehetnek részt, akik kétféle munkahelyre jelentkezhetnek.

 

  • Az első típus az önkormányzati diákmunka, ebben az esetben a munkáltató a területi, települési önkormányzat és annak önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, vagy egyházi jogi személy lehet. A diákok legfeljebb 2 hónapig, maximum napi 6 órában dolgozhatnak, és a szakképzettséget igénylő munkakör esetében havonta 157 950 forintot, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 120 750 forintot kaphatnak, ezt az összeget a kormány száz százalékban fedezi.
  • A második kategóriát az idényjellegű feladatokat jelentő mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunka jelenti, ahol a vállalkozások nehezebben tudnak hosszabb távon munkaerőt foglalkoztatni. Az állam ebben az esetben is legfeljebb 2 hónapot támogat 75 százalékban, a maximális napi munkaidő viszont 8 óra.

    Bodó Sándor kiemelte, hogy a kétfajta alprogram számos lehetőséget nyit meg a fiatalok előtt. Tavaly 90 különböző munkakörben (például irodai adminisztrátor, hivatalsegéd, felszolgáló, recepciós, kisállattenyésztő, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó) foglalkoztatták őket a munkáltatók.

 

    A 3 milliárd forintos keretösszegű program első heteiben idén az önkormányzati diákmunka dominált több mint 18 ezer fővel, a turizmus-vendéglátás területén csaknem 2 ezer, míg a mezőgazdaságban közel 300 diák dolgozik országszerte - tette hozzá.

 

    A programban részt venni kívánó fiatalok a területileg illetékes járási vagy fővárosi kerületi kormányhivatalok foglalkoztatási osztályánál kérhetik nyilvántartásba vételüket érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya, diákigazolvány és a végzettséget igazoló iskolai bizonyítvány birtokában és bemutatásával. A munkáltatók szintén a járási és fővárosi hivatalok foglalkoztatási osztályainál jelezhetik munkaerő-igényüket a program hivatalos meghirdetése óta. Létszámot mindenképpen meg kell határozniuk, szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatnak.

    A nyári diákmunka-programról a járási vagy fővárosi hivatalokban, és a www.munka.hu oldalon érhető el részletes tájékoztatás.

Forrás: MTI.hu

 

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron