Fagyizókat, büféket ellenőrzött a NÉBIH - 6 és fél tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból

Július 31-ével véget ért a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza.

 

A Nébih irányításával zajló országos akció során csaknem 3.000 ellenőrzésen több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek. Az ellenőrök összesen mintegy 8.900 hazai és külföldi élelmiszertételt is megvizsgáltak, amelyekből 6,56 tonnát (1,7 millió Ft értékben) kellett kivonni a forgalomból.

Július 1-jén indult a teljes élelmiszerláncra kiterjedő nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, amit – a Nébih koordinálásával – a megyei kormányhivatalok szakemberei végeznek.

 

A vizsgálatok többek között a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok és a büfékocsik tevékenységére fókuszálnak, de a fagylalt előállítását és forgalmazását, valamint az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetését is érintik.

 

A nyári kiemelt ellenőrzés első időszakában összesen 1.419 vendéglátó létesítmény (1.204 vendéglátóhely, 103 büfékocsi, mozgó vendéglátás, 112 ifjúsági és gyermektábor étkeztetés)ellenőrzésére került sor, melyek 76,9%-a megfelelően üzemelt, ami az előző évhez (2019-ben 77,4%) képest csökkenő tendenciát mutat.

 

A július 1-től 31-ig tartó időszakaszban országosan összesen 2.919 ellenőrzés történt. A feltárt szabálytalanságok miatt 108 alkalommal figyelmeztetést, 234 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök, utóbbit összesen 15.410.198 Ft értékben. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 40 esetben volt szükség.

2019-hez képest csökkent az ismeretlen eredetű, nem nyomonkövethető termékek előfordulása, és kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer is. Bár a jelölési problémák aránya és a lejárt tételek száma emelkedett, így is kevesebb terméket kellett kivonni a forgalomból a tavalyi hasonló időszakhoz képest: 6,56 tonnát, összesen 1,7 millió Ft értékben.

A Nébih laboratóriumaiba összesen 160 minta, 27 fűszerezett, pácolt előkészített hústermék és 133 fagylalt érkezett. Előbbi kategóriában egy terméknél mutatták ki szalmonella jelenlétét a vizsgálatok. A fagylaltoknál  nyolc esetben találtak problémát: a kifogásolt termékekkel szemben hatósági eljárás indul.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés második szakasza augusztus 20-ig tart.

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron