Nyár végére szüntethetik meg a korlátozásokat, 25 év alatt nem kell SZJA-t fizetni

Nyár végére, őszre lehet a korlátozásoktól megszabadulni - mondta Orbán Viktor,  miniszterelnök a Kossuth rádióban adott  interjújában. 

 

 

Bejelentette a 25 éven aluliak tervezett jövedelemadó-mentességét is 2022-től. A kormányfő közölte: ez körülbelül 130-150 milliárd forintba kerül, de fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasok után - akiknél megkezdték a 13. havi nyugdíj visszaépítését - a fiatalok is kapjanak egy komoly lehetőséget. Hozzátette, az átlagfizetésekig érdemes megadni a teljes adókedvezményt a fiataloknak.

 

A kormányfő a koronavírus-védőoltásról is beszélt, elmondta, hogy 105 728 embert oltottak be csütörtök estig, a kapacitásuk viszont bőven több, mint amennyi vakcina van. Kínai vakcinát tömegesen is tud szerezni Magyarország, ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság is engedélyezze azt. Reméli, a hatóság néhány napon belül egyértelmű választ ad.

    Hozzátette: az operatív törzs ülésén az hangzott el, nincs olyan kockázat, hogy esetleg ez a vakcina nagyobb kárt okozna, mint az elhárítandó baj.

    A kínai vakcinát néhány napon belül az emberek rendelkezésére lehetne bocsátani - közölte Orbán Viktor.

 

    Rossz hírnek nevezte ugyanakkor, hogy Európában sok helyen a harmadik hullám "rárúgta az ajtót az ott élőkre". 

    A korlátozásokról úgy fogalmazott: "vissza akarjuk kapni a régi életünket", de ha a brüsszeli oltóanyagbeszerzések ütemében haladunk, akkor nyár végén, ősszel lesz elérhető a megszorítások feloldásához elégséges számú ember beoltása. Amennyiben több vakcinát tudnak beszerezni, Kínából és Oroszországból, és több embert be tudnak oltani, a korlátozásokat korábban feloldhatják.

 

Azt is közölte, hogy a 25 ezer fő alatti települések meg fogják kapni az iparűzésiadó-bevételeket az államtól kompenzációként.

Facebookos játékaink szabályzata