Vasárnaptól érkezik a kánikula, 33-34 fok is lehet a héten Somogyban

Somogy megyében, vasárnap kánikulával lehet számolni,alapvetően derült, illetve napos idő lesz a jellemző, de néhol átmeneti mérsékelten felhős időszakok is lehetnek.

A Bahart járatain már másfél millióan utaztak az idén

- A Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) hajóinak forgalma az idén a tavalyi nyárhoz hasonlóan alakult eddig: a kompok utasszáma elérte az 1 milliót, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót - közölte Veigl Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön.

Nagyatádi tűzoltó kapott tanácsosi címet az állami ünnep alkalmából

Csütörtök délelőtt a belügyminisztériumban, délután pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartottak ünnepséget, az államalapítás és Szent István király ünnepe tiszteletére.

4-es erősségű földrengés volt Magyarországon

- Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Kenyérünnep augusztus 20-án Szennában

Időpont: 
2023/08/20 - 10:00

A falu népe nemcsak az aratás kezdetét, hanem a befejezését is megünnepelte, és Szent István-napra, az új búzából sütötték az első kenyeret.

Állami kitüntetést kapott ifj. Bodó László

Ifj. Bodó László, a KÖTÉL Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület önkéntese a magyar bronz érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta augusztus 20-a alkalmából - írják a KÖTÉL Egyesület Facebook oldalán. 

 

Tűz keletkezett egy bálázógépben Balatonfenyvesen

Kigyulladt egy bálázógép csütörtök kora este, Balatonfenyves külterületén.

Augusztus 20. Zamárdiban

Időpont: 
2023/08/20 - 09:30

Íjászverseny lesz a Tókaji parkerdőben, körültekintően közlekedjetek!

Augusztus 19 és 20-án a Kapos Íjász Egyesület terepíjász versenyt tart a Tókaji Lőtéren és a Tókaji Parkerdőben lévő 3. és 4. számú tavak környezetében.

Falunap Nagyberényben Gáspár Lacival

Időpont: 
2023/08/19 - 11:30

Oldalak

MAGAZIN

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára