Fokozottan ellenőrzik az elektromos rollerrel közlekedőket Siófokon

A tavaszi, nyári időszakban számos alkalommal találkozhatunk Siófok területén újabb és újabb elektromos járművekkel, például nagy teljesítményű elektromos chopperekkel, melyek az autós forgalomtól elzárt tereken is megjelennek. Ez a KRESZ szerint tilos!

Táblázatban az igazolt koronavírus fertőzöttek száma megyénként

Táblázatban foglalták ösze az igazolt koronavírus fertőzötteket, amelyben jól látható melyik megyében vannak a legtöbben és melyikben a legkevesebben.

A Deseda és a Malom-tó a legszebb magyarországi tavak között

Magyarország bővelkedik természeti szépségekben. A csodás helyek közé tartoznak a meseszép tavak, festői víztározók és kristályvízű bányatavak is. Az Impress magazin összeszedte a legszebb, de kevésbé ismert tavakat Magyarországon. Ezek között szerepel a Deseda és a Malom-tó is.

Nyílik a méreggyilok a somogyi erdőkben

Májusban a természetjárók útjai mindenütt színpompás vadvirág-mezőket kereszteznek. A késő tavaszi tarkaságban különleges ritkaságok is előfordulnak. Érdemes néhánnyal közelebbről megismerkedni, hiszen még nagyobb élmény lesz a kirándulás, ha közben ráismerünk a mezők-rétek ezen értékeire.

Házhoz megy a Csiky Sántoson és Sásdon is

Időpont: 
2020/05/27 - 18:00
2020/05/28 - 18:00
2020/05/29 - 18:00

A korlátozások már sokkal megengedőbbek, de az Erkélyből Páholy Program nem áll le. A Csiky Gergely Színházban úgy döntöttek, hogy már nem csak kaposvári helyszínekre látogatnak el művészeikkel.

Bulizhatunk a Miénk a városon, de a Youth Football Fesztivál elmarad

Nagyon sok rendezvényt el kellett halasztani a koronavírus járvány miatt - mondta el Szita Károly Kaposvár polgármestere, hétfői ineternetes fórumának keretében. - Május 1-én a családi nap, most hétvégén pedig a Rippl-Rónai Fesztivál marad el a járvány miatt. 

Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek

 - Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.

Kedd délután nyújtják be a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot

A kormány kedd délután nyújtja be a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot.

Ingyen teszteli vendégeit a Hertelendy Kastélyszálló Kutason

A kötelezően előírt óvintézkedéseken túl, -mint a gyakori fertőtlenítés, kötelező minimális távolságtartás, gyakori kézmosás, folyamatos maszkhasználat – , számos extra intézkedést hoztak a szállodában.

Gyereknap a Puchner Élménybirtokon

Időpont: 
2020/05/31 - 10:00

Semmi nincs, ami pótolhatná a közös kalandot. Pünkösdvasárnap együtt fedezhetitek fel a csodálatos Mesefalut és benne az új Tündérkertet, meghallgathatjátok a bűbájok ismerőjét.

Oldalak

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára