Gazdikereső kutyák a Kutyatárnál

Az alábbi kuytusok nagyon boldogok lennének ha gazdisodhatnának. Ha úgy érzitek, hogy megkedveltétek valamelyik ebet és szívesen befogadnátok, jelentkezzetek a Kutyatárnál. Megfontoltan és előrelátóan döntseket hiszen egy kutyus komoly felelősség.

Kincset is kereshettek a kaposvári Házasság Hetén

Hosszas gondolkodás és egyeztetés után a kaposvári Házasság hetét már több éve szervező csapat úgy érezte, hogy ebben a különleges helyzetben sem szeretné magára hagyni a párokat Bálint nap környékén!

Figyelmeztetés Somogyra: viharos széllel érkezik a fagyos levegő

A hét második felében már napközben is mínuszok, hajnalban pedig néhol mínusz 20 fok körüli értékek lesznek.

Egészség-fitnesz parkot építettek a Virágfürdőben

Egészséget szolgáló parkot alakítottak ki a Virágfürdő területén.

Február 15-én újból kinyit a Nagy Imre téri kormányablak Kaposváron

A Somogy Megyei Kormányhivatal épületének felújítása miatt a Nagy Imre téri kormányablak 2019 szeptemberében költözni kényszerült, ideiglenes helyén a Baross G. utcai kormányablakban látta el feladatait.

Ezért járunk jobban ha megünnepeljük a Valentin napot

A Valentin-nap legalább annyira megosztó jelenség, mint Puzsér Róbert vagy a kovid elleni védőoltás.

A mosdósi Keresztes Józsefné készíti a Delinke tündéri termékeit

Keresztes Józsefné Anikó őstermelő, 2001 óta tevékenykedik a falusi turizmusban: Mosdóson a Keresztes Vendégházat vezeti.

Rosszul lett a kaposvári körforgalomban, egy 21 éves fiatalember mentette meg

A vasútállomás mellett egy 21 éves fiatal arra lett figyelmes, hogy megállt egy autó a körforgalomban, aminek mindenki dudál.

Magyar virológusok mondták el szerintük melyik vakcina a legjobb

A kutatók által működtetett Kovidők tájékoztató csatornának péntek este  sikerült leültetnie négy virológust, akik arról is beszéltek, melyik oltóanyag-típust tartják megfelelőnek és milyen mellékhatásokra lehet számítani.

Alvó férfitől lopott a Rippl-Rónai parkban, a térfigyelő buktatta le

 2021. február 6-án, szombaton 18 óra 19 perckor az akkor még ismeretlen tettes Kaposváron, a Rippl-Rónai parkban kifosztott egy padon alvó férfit, ellopta a táskáját.

Oldalak

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára