Ismét zenésztalálkozó Kaposváron a HangÁsszal

A II. Kaposvári Zenésztalálkozón több újdonsággal készül a szervező a HangÁsz "Produkció"

Az idén már két napos rendezvényen lesz 3 vendég, akik a könnyűzene és a zenekar menedzselés területéről érkeznek.Ők work-shop formájában előadásokat fognak tartani a zenei életről, a magyarországi kiadók működéséről. Az előadás nyitott és ingyenes lesz, részt vehetnek rajta a megjelent zenészek, valamint a közönség érdeklődői is. Már csaknem 20 zenekar jelentkezett.

Amelyik együttes megszeretné magát mutatni a kaposvári közönségnek május 30-ig még jelentkezhet a zenesztalalkozo@hangaszprodukcio.hu email címen a következő linken található jelentkezési lap kitöltésével: http://tiny.cc/ig995y. 

A Kaposvári Zenésztalálkozó vendégelőadója

SZIGETI FERENC - a legendás KARTHAGO alapítója, gitáros, zenei producer, aki kezdetben a zenélés mellett, majd 1986-tól főleg zenei műfaj "másik" oldalán tevékenykedik. A Zebra Zenekiadó alapítója, később több multi-kiadó magyarországi képviselője, igazgatója. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (MAHASZ) 13 évig volt a főtitkára.

Szigeti Ferenc előadása segítséget nyújt többek között a zenekaroknak a jövő tervezési elemeinek meghatározásához, az image működtetéséhez, és a zenei irányvonal meghatározásához.

 

 Videó a tavalyi rendezvényről:

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron