A tűzoltók áramtalanították az autót.
Éjszaka borult, párás idő valószínű, elsősorban a Dunántúl nyugati és déli részein sűrű köd is képződhet.
Legfeljebb szitálás alakulhat ki. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
Kedden nyirkos, szürke idővel indul a nap, de napközben már nagyobb eséllyel vékonyodhat el nagyobb területen a rétegfelhőzet, és pár órára kisüthet a nap. Tartósabban párás, borongós időre elsősorban északon és a Dunától keletre számíthatunk. Eső nem várható, legfeljebb szitálás fordulhat elő. Délután 13-22 fokra van kilátás, a naposabb tájakon lesz a legmelegebb.
A magasabban fekvő, felhőben lévő területeken általában korlátozott látási viszonyok várhatók. Este, éjszaka a kezdetben még elvékonyodott felhőtakaró alatt főként a Dunántúl déli és nyugati részein, Somogyban is, több helyen képződhet sűrű köd. Kedden napközben a Dunántúlon és a Dél-Alföldön már nagyobb területen oszlik fel a köd, illetve szakadozik az alacsony szintű rétegfelhőzet.

Szerdán egy gyenge hidegfront érkezhet, csökkenhet a ködös területek aránya. Csak kevés helyen alakulhat ki átmenetileg gyenge eső, zápor. Az északnyugatira forduló szelet északon élénk lökések kísérhetik. 14 és 20 fok között alakulhatnak a maximumok.
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|