Köd miatt adtak ki figyelmeztetést Somogyra

Éjszaka borult, párás idő valószínű, elsősorban a Dunántúl nyugati és déli részein sűrű köd is képződhet.

Legfeljebb szitálás alakulhat ki. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

Kedden nyirkos, szürke idővel indul a nap, de napközben már nagyobb eséllyel vékonyodhat el nagyobb területen a rétegfelhőzet, és pár órára kisüthet a nap. Tartósabban párás, borongós időre elsősorban északon és a Dunától keletre számíthatunk. Eső nem várható, legfeljebb szitálás fordulhat elő.  Délután 13-22 fokra van kilátás, a naposabb tájakon lesz a legmelegebb.

A magasabban fekvő, felhőben lévő területeken általában korlátozott látási viszonyok várhatók. Este, éjszaka a kezdetben még elvékonyodott felhőtakaró alatt főként a Dunántúl déli és nyugati részein, Somogyban is,  több helyen képződhet sűrű köd. Kedden napközben a Dunántúlon és a Dél-Alföldön már nagyobb területen oszlik fel a köd, illetve szakadozik az alacsony szintű rétegfelhőzet.

Szerdán egy gyenge hidegfront érkezhet, csökkenhet a ködös területek aránya. Csak kevés helyen alakulhat ki átmenetileg gyenge eső, zápor. Az északnyugatira forduló szelet északon élénk lökések kísérhetik. 14 és 20 fok között alakulhatnak a maximumok.

MAGAZIN

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Állásajánlatok Kaposváron