Baleset Balatonlellén, Balatonfenyvesen, Fonyódon - ez történt a hétvégén

Egy tűzeset mellett tizenöt műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hétvégén.

Többségében balesetekhez, valamint letört faágak és kidőlt fák eltávolításához riasztották az egységeket.

 

Összeütközött két gépkocsi péntek reggel Balatonfenyvesen, a Pozsonyi utca elején, a vasúti átjáró közelében. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben csak azok vezetői utaztak. Az egyik sofőrt a mentők kórházba szállították. 

 

Frontálisan ütközött két személyautó Kisberény külterületén. Az ütközés következtében az egyik jármű az út melletti árokba csapódott, sofőrje a roncsba szorult. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a sérültet, az életét azonban már nem lehetett megmenteni. 

 

Fának csapódott egy gépkocsi a Vízvár és Heresznye közötti út 23-as kilométerszelvényénél. Az autó vezetője nem tudott kiszállni a járműből. A barcsi hivatásos tűzoltók siettek a segítségére, szétfeszítették a karosszériaelemeket, majd a mentőkkel közösen kiemelték a szerencsétlenül járt gépjármű-vezetőt.

 

Parkoló személyautókba ütközött egy gépjármű a 7-es főúton, Fonyód belterületi szakaszán. A balatonboglári önkormányzati, valamint a helyi önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az eset során senki sem sérült meg. 

 

Két személygépkocsi karambolozott szombaton Balatonlellén, a Rákóczi úton. A műszaki mentést a balatonboglári önkormányzati tűzoltók végezték, akik megszüntették a forgalmi akadályt, ezt követően indulhatott meg a forgalom az érintett szakaszon.

 

Lángra lobbant az aljnövényzet Csokonyavisonta, Széchenyi István utcájában. A tűz veszélyeztette a szomszédos melléképületet. A barcsi hivatásos tűzoltóknak sikerült rövid idő alatt megfékezni a lángokat.  

 

Hat esetben riasztották kidőlt fák és letört faágak eltávolításához vasárnap a somogyi tűzoltókat. Mosdóson, Mátyásdombon, Lad külterületén és a szuloki temetőhöz vezető úton is egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést. Kadarkúton a vihar megrongálta egy családi ház tetőszerkezetét, amelyről a meglazult cserepeket a helyi tűzoltók távolították el. Siófok, Ságvári utcájában egy családi ház tetejéről kellett eltávolítania a helyi hivatásos tűzoltóknak egy kidőlt fát. Ugyanebben az utcában egy kettéhasadt diófa ágait darabolták le a villanyvezetékről. 

Időpont: 
hétfő, 2024, június 10 - 21:35

Állásajánlatok Kaposváron