Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Az ünnepi időszak már véget ért, de sok otthon dísze még a karácsonyfa. Mindezzel csak annyi a probléma, hogy a fűtött lakásban az egyre szárazabb fenyő könnyen lángra kaphat.
Hagyományosan január hatodikán, vízkeresztkor búcsúzunk az otthonunkat ékesítő karácsonyfától, ám vannak, akik nem szívesen válnak meg tőle ilyenkor sem. A fenyőfák gyúlékonysága viszont az idő előrehaladtával egyre fokozódik. A kiszáradt tűlevelek, a gyantás ágak, ha meggyulladnak, néhány másodperc alatt teljesen leég a fa és meggyújt maga körül mindent. A kiszáradt karácsonyfák esetében fontos, hogy azok környezetében ne legyen semmilyen gyújtóforrás, mint például gyertya, hősugárzó, kandalló! Sőt, az utolsó, fel nem használt csillagszórót se gyújtsuk meg a fán!
Ha mégis megtörténik a baj, tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük! Nagyobb kiterjedésű tűz, lángolás és intenzív füstképződés esetén azonnal hagyjuk el a lakást, csukjuk be magunk mögött az ajtót és hívjuk a 112-es segélyhívó számot!
Ha társasházban lakunk, kiabálással hívjuk fel a szomszédok figyelmét rá, hogy tűz van!
A tragédiák megelőzése érdekében javasoljuk a családi házakban és a lakásokban is olyan füstérzékelő alkalmazását, amely hangos sípolással hívja fel a figyelmet a veszélyre és lehetőséget biztosít a menekülésre.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|