73 milliárdért épít üvegcsomagoló-gyárat Kaposváron egy török cég

- A Sisecam csoport első európai üvegcsomagolóanyag-üzeme Kaposváron jön létre, a somogyi megyeszékhelyen 73 milliárd forintos beruházást hajt végre a török cég; ez az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon - mondta Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

   

Szijjártó Péter hozzátette, a kormány 12,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a fejlesztéshez, amelynek nyomán 330 új munkahely jön létre.

 

    A Sisecam Törökország egyik legnagyobb múltú ipari cégcsoportja, amely mára globális szereplővé vált, 150 országba exportálja termékeit, a világban a második legnagyobb üvegáru-gyártó vállalat, 14 országban 43 gyárral rendelkezik.     Magyarországon a mostani beruházásnak köszönhetően évente 330 ezer tonna üvegcsomagoló-anyagot állítanak majd elő - mondta a miniszter, aki szerint mindez jelentősen kihat majd a magyar üvegipar, a magyar üveggyártás fejlődésére.

 

    Szijjártó Péter szerint a Sisecam beruházása is azt bizonyítja, hogy helyes volt a keleti nyitás politikája, amelyben fontos szerepet tölt be a Törökországgal mint a világ egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával rendelkező országgal a stabil és folyamatosan javuló kapcsolat építése.

 

MTI

Időpont: 
hétfő, 2021, június 7 - 15:40

Állásajánlatok Kaposváron