Megtartották a Csiky Gergely Színház évadzáró társulati ülését csütörtökön - adták hírül a színház Facebook oldalán.
A kaposvári teátrumban Cselényi Nóra Jászai Mari-díjas jelmeztervező vehette át az Örökös Tagságról szóló oklevelet. Kiemelkedő színházi alkotót évtizedek óta szoros kapcsolat fűzi a színházhoz, ahol a nézők számos izgalmas, vagy éppen szemet gyönyörködtető jelmezét megcsodálhatták már.
Komor István Emlékgyűrűvel ismerték el Fándly Csaba munkásságát, Fogaskerék díjat pedig Borsi Krisztián kapott. Mindkét vándordíjjal oklevél és pénzjutalom jár.
A vándordíjak minden évben a társulat titkos szavazatai alapján kerülnek átadásra.
Dr. Fülöp Péter elmondta, hogy büszke arra, hogy a színház sokfelé eljutott Erkélyből páholy – Házhoz megy a Csiky! elnevezésű programsorozatával. A színházban három filmet is forgattak a pandémiás időszakban és utána, a Korai menyegző, a Buborékok és a Tüskevár is dobozban vannak már.
Olt Tamás művészeti igazgató évadértékelő beszédében kiemelte új bemutatójukat, Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét, amelyet már nagyon várnak már a kaposvári színházszerető látogatók.
Elköszöntek a távozó társulati tagoktól: Mikecz Estilla, Szvetnyik Kata, Mohácsi Norbert és Mucsi Kristóf ősztől más színházakban folytatják pályafutásukat.
Fotók: Cservölgyi Zsófia