Szerdától ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kilitiben

Szerdától ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében, ahol vélhetően illegális hálózatra kötés okozott szennyeződést - közölte Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. az MTI-vel.

Ezekben a kaposvári iskolákban lesz iskolaőrség

Az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így 2020 szeptemberében az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat.

Sünök, nyulak, mókusok is áldozatul esnek a száguldozó autósoknak

Ilyenkor nyáron, de tavasszal és télen is is előfordul,  kisállatok tetemét láthatják az autósok az utakon.

Zakariásné Kiskó Bernadett, Farkas Péter és Benke Róbert kapott miniszteri elismeréseket

Miniszteri elismerés – Kaposvári szakembereket és pedagógusokat is díjaztak a Föld Napja, a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából.

Az emberi természet - táncelőadás az Okosparkban

Időpont: 
2020/07/16 - 20:30

Mind1Tánc Műhely előadása A BábSzínTér külső színpadán és az okosparkban

A belépés díjtalan

A 10 és 20 forintos érmék is tisztelegnek a vészhelyzetben helytállók előtt

Új 10 és 20 forintos forgalmi érméket bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállalók munkájának elismerésére és tiszteletükre.

Fel kell készülni a digitális oktatásra

Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt - közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Ingyenes lopás elleni bicikli regisztráció a rendörségen

Időpont: 
2020/07/14 - 14:00

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a kerékpárlopások megelőzése és felderítése érdekében a BikeSafe program keretében ingyenes kerékpár- regisztrációt szervez.

Országos strandröplabda versenyek a Virágfürdőben

Időpont: 
2020/07/14 - 10:00
2020/07/15 - 10:00

Július 14-én, kedden és 15-én, szerdán ismét négycsillagos, országos utánpótlás strandröplabda verseny helyszíne lesz a kaposvári Virágfürdő. 

Elmaradhat a Strand Fesztivál és a többi nagyrendezvény augusztus végén

A kormány korábbi döntése szerint augusztus 15-ig nem lehet tartani Magyarországon 500 fősnél nagyobb rendezvényeket, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt, várhatóan nem változtatnak augusztus 15. után sem a szabályozáson.

Oldalak

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára