A Puchner Élménybirtok és a siófoki CE Plaza Hotel is versenyez az Év Hotele címért

Elindult Az év hotele szavazás,amelynek keretében a 2010-es évek legjobb hotelét keresik,  bár a járványügyi intézkedések miatt egyelőre csak üzleti céllal vehetők igénybe a szállásadók szolgáltatásai.

Rágcsálóügyi főmunkatársnak nevezték ki Marcit a macskát, a diósjenői önkormányzatnál

 Diósjenőn a Polgármesteri Hivatalban befogadtak egy macskát, aki a Marci névre hallgat.

Esik a hó a Zselicben és a Mecsekben is

 

Április ide vagy oda, az időjárás inkább a télies jellegét mutatja, legalábbis ami a Dunántúlt illeti. Itt síkvidéken is egyre többfelé hópelyhek keverednek az esőbe, a Bakonyban pedig már délelőtt elkezdódött a havazás. 

Sorra döntötte a fákat a viharos szél a Balaton déli partján

Kedden a Balaton déli partján, több helyszínen is fákat döntött ki és faágakat szakított le a viharos erejű szél.

Nemzetközi összefogással megtalálták a férfit, aki két nőre gyújtotta rá a lakást Kaposváron

Nemzetközi együttműködéssel fogtak el a rendőrök egy Magyarországon emberöléssel gyanúsított izraeli állampolgárt Izraelben és egy magyar körözési listán szereplő, rablásért elítélt nőt Ausztriában - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu honlapon.

A polgármester elmondta, hogy mikor lesznek rendezvények Kaposváron

Miénk a város, Kaposvári Farsangi Napok, Rippl-Rónai Fesztivál, Zenésztalálkozó, Borfesztivál - lassan már el is felejtjük milyen volt.

Figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt Somogyra, a hegyekben hó is lehet

A délutáni órákban északnyugat felől egy hidegfront érkezett, melynek hatására egyre nagyobb területen északnyugatira fordult a szél és megerősödött.

Egész héten Kaposváron turnézik a Csiky

Áprilisban folytatódnak a Csiky Gergely Színház Erkélyből páholyt előadásai.

Több mint ötezer háziorvosi praxisban oltják a regisztráltakat

 - A magyar oltási program egész Európában kiemelkedő, a magyar lakosság átoltottsága duplája az uniós átlagnak, és ebben a háziorvosoknak is nagy szerepe van, több mint ötezer háziorvosi praxisban oltják hétről hétre a regisztráltakat. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

Két balesetet is okoztak Somogyban az ittas sofőrök a hétvégén

 

Az elmúlt hétvége folyamán, 2021. április 10-11. között hat esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél.

Oldalak

MAGAZIN

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára