10 programlehetőség a Városligetben

A Városliget nagyon kellemes hely, közel van a belvároshoz és rengeteg programlehetőséget is kínál. Nézzük, hogy melyek ezek!

1.Futás

A Városliget  körül halad az 1 kilométeres futópálya, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen szép számmal kocognak rajta a kaposváriak. Az út egyébként nagyon kellemesen gumírozott, jól esik rajta a kocogás.

 

2.Játék

A Városligetben helyet kapott egy játszótér is, amelyik leginkább a kisebb korosztályt köti le, a Tesco melletti játszótér viszont a nagyobbaknak is jó mulatság és nagyon közel is van.

 

 

3.Biciklizés, rollerezés, görkorizás

Ez főleg a gyerekeknek ajánlott, mivel  van egy kerékpárpálya, ahol a lurkók még az alapvető közlekedési szabályokat is elsajátíthatják, köszönhetően a tábláknak és a felfestéseknek. 

 


4.Piknik

 Őszintén szólva én még nem nagyon láttam, hogy bárki pokrócon ülve falatozott volna a területen, de ettől függetlenül lehet, hogy előfordul, sőt kifejezetten jó program.


5.Testedzés

Néhány fitneszgép is megtalálható a futópálya mellett. Van egy kerékpár, egy elliptikus tréner, két haspad, és két karizom-fejlesztőgép, át tudjuk vele mozgatni az izmainkat ha éppen ehhez van kedvünk.


6.Parkour

Az a fura pálya, ami tele van mindenféle gömbbel, na az a parkour pálya. És  mi az a Parkour? A parkour lényege, hogy a sportoló minél gyorsabban jut ’A’ pontból a ’B’ pontba, az útjába kerülő akadályokon, padokon, falakon, tetőkön keresztül ugrásokat felhasználva, akrobatikus mozdulatokkal. Ez sem az átlagember sportja, de azért néhányan már biztosan kipróbálták. A gyerekek egyébként mászókaként is használhatják.


7.Gördeszka, görkori, roller

Ez is a gyakorlottabbaknak ajánlott, a kifejezetten erre a célra kialakított területen.


8.Foci, kosárlabda

Több pálya is várja a csapatsportok kedvelőit, amelyek általában tele is vannak.


9.Séta és ücsörgés a tóparton

A tó közepén található kis sziget kiválóan alkalmas a beszélgetésre és a romantikázásra is.

 

10.Napozás

Ennek előfeltétele nyilván a napsütés, a füves területen remekül lehet napfürdőzni, a tóban fürdeni viszont tilos!!! 

Leleményes olvasóink még kiegészítették két tevékenységgel a listát. Lehet petanque-ot játszani és fényképezni is. Illetve egy teqball asztal is van már a területen.

MAGAZIN

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzben

Meggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.

Oszlopnak hajtott egy autó Pusztakovácsiban

Árokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.

Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő Kaposváron

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban:

Balesetveszély: figyelmen kívül hagyta a piros jelzést Kaposváron

Fedélzeti kamerafelvétel alapján a szabályszegés miatt a kaposvári rendőrök eljárást indítottak.

Embercsempészt fogtak el Somogyban

A polgárőrökkel közösen kutatták fel azt az olasz állampolgárt, aki hét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

Állásajánlatok Kaposváron