Négyezer levél van Kaposvár új életfáján

Elkészült Kaposvár új életfája, amelyre több ezer újszülött neve kerül majd fel. 

300 ezer kispontyot telepítettek a Desedába

Előnevelt pontyokat  telepítettek a Desedán. 

Balaton-átevezés - Több mint négyezren lapátoltak Zamárdi és Tihany között

- Kétezer-ötvenhat egység és összesen 4051 versenyző teljesítette szombaton a nyolc kilométeres Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényén, a Red Bull Balaton-átevezésen.

Cirkuszok éjszakája Balatonlellén 2021.

Az évről évre egyre nagyobb sikerre való tekintettel, idén ismét 2 napon keresztül ünnepelik a Cirkuszok Éjszakáját!

281 esetben riasztották a tűzoltókat a pénteki viharkárok miatt

A pénteki vihar miatt eddig összesen 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára. A legtöbb beavatkozásra a Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom megyékben és Budapesten volt szükség. Somogy, Vas és Zala megye kivételével minden megyében keletkeztek viharkárok.

A Baba Babra ajándékaival megőrizhetitek a babák nagy pillanatainak emlékét

A Baba Babra elsősorban kisgyermekeknek szóló fejlesztő kártyajátékokkal illetve Mérföldkő kártyákkal és Hónapforduló matricákkal foglalkozik, amik a Babavárás kezdetétől, körülbelül másfél éves korig megőrzi a nagy pillanatok emlékét. A vállalkozás tulajdonosával és alapítójával, Elekes Andreával beszélgettünk. 

A Kultik mozi műsora 07.08-tól

Jobbnál jobb filmeket nézhettek a következő nyári hétvégén is a Kultik Moziban Kaposvárn: Fekete özvegy, Szilaj, Raya és az utolsó sárkány.

Retro hétvége Balatonlellén

Október elején rendezik meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat (KÁN) a Bagossy Brothers-zel

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa 2021. október 1-3. között ad otthont a KÁN Egyetemi Napoknak.

Ketten haltak meg egy balesetben Nemesvid és Nemesdéd között Somogyban

2021. július 8-án 15 óra 14 perc körül a 6816-os út Nemesvid és Nemesdéd közötti szakaszán - eddig tisztázatlan körülmények között – egy teherautó személyautóval ütközött.

Oldalak

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára