Itt a tavasz ilyenkor a legtöbben vágynak a természetbe, hát ha még egy, vagy több kutyus is van otthon.
Három kirándulóhely Kaposvár környékén, ahová kutyákkal is mehettek |
Szombaton Jutában és Somogyjádon tart előadást a CsikyTovább folytatódnak a Csiky Gergely Színház Erkélyből páholyt című előadásai szabad téren. Szombaton Somogyjádra és a Jutába látogatnak el a művészek.
|
A kaposvári vendéglátóhelyek is készülnek a szombati nyitásraPéntek délután még elég csendes volt a kaposvári belváros, csak néhányan sétáltak az utcákon. A napsütés és a remek idő ellenére meglehetősen kihalt volt a Fő utca.
|
11 milliárdból újul meg a Donner11 milliárd forintot költenek majd a donneri városrész felújítására a következő években - mondta el Szita Károly, Kaposvár polgámestere Facebookon közzétett videójában.
|
Döntött a kormány: ezekre a helyekre mehettek védettségi igazolvánnyalNégymilló beoltottnál további enyhítések következnek, jelentette be Orbán Viktor miniszterlnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban. |
Orbán: 4 millió beoltottnál elérhető lesz sok szolgáltatás azoknak, akiknek van védettségi igazolványukMegvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
|
Hat órán keresztül helyszíneltek a zselickislaki halálos balesetnélAhogy arról korábban már beszámoltunk, 2021. április 22-én 8 óra 15 perc körül a 67-es számú főútvonal 35. kilométerszelvényénél felborult egy teherautó és a szántóföldre csapódott.
|
Durva balesetek sorozata a boglári Tesconál - VIDEÓBalatonbogláron végeztek ellenőrzést a somogyi rendőrök.
|
Szombaton nyithatnak a teraszok, 11-re módosul a kijárási tilalom- Valószínűleg pénteken elérhető lesz a 3,5 millió beoltott, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
|
Akkora csőtörés volt Kaposváron szerdán, hogy kiürült a víztoronyA kaposvári vízellátó rendszer ún. I. zónájában 2021.04.21-én az esti órákban nagy vízveszteséggel járó rejtett csőtörés történt, amelyet csak a lakossági bejelentések alapján hálózatbejárással sikerült behatárolniuk a szakembereknek.
|