A Deseda és a Völgyhíd is szerepel a National Geographic előzetesében

Milyen arcát mutatja Európa és Magyarország a felhők közül nézve?

A gazdagok ideiglenesen fizessenek több adót a járványhelyzet miatt - javasolja az IMF

 - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben - számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.

Erkélyből páholy - ismét házhoz megy a Csiky

Itt a tavasz, megkezdődött a nyitás, a Csiky Gergely Színház pedig folytatja a hagyományt, amit már tavaly tavasszal elkezdtek. 

Magyar Orvosi Kamara: korai még a nyitás

A kormány mától feloldotta a korlátozások egy részét. A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs.

Csaknem 30 százalékkal többen jelentkeztek a MATE Kaposvári Campusára

Csaknem 30 százalékkal emelkedett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusára jelentkezők száma - írják az egyetem weboldalán.

Kinyitottak a szolgáltatók, létszámkorlátot vezettek be az üzletek

Hatályba lépett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata - közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Csokit kaptak a rendőrségtől a húsvétkor helyesen közlekedő autósok

 

A somogyi rendőrök 2021. április 3-6-ig megyeszerte végeztek baleset-megelőzési ellenőrzéseket, amelynek során felhívták a gépjárművezetők figyelmét a szabálykövető közlekedési magatartás fontosságára.

Kedden haltak meg eddig a legtöbben, 311-en, Covid miatt az országban

Elhunyt covid fertőzés miatt 311 többségében idős, krónikus beteg kedden, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett.

Teherautó ütközött járműszerelvénnyel Balatonszárszónál

Balatonszárszó térségében személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt Nagykanizsa irányába teljes útlezárás van érvényben.

Gyorsak voltak a kaposvári szolgáltatók, sokan már szerdán nyitnak

Immár hivatalos, hogy Magyarországon átléptük a 2,5 millió beoltottat így szerdán már nyithatnak a szolgáltatók. 

Oldalak

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára