Süsüt is bevetették a koronavírus elleni harcba

 A koronavírus mindent megváltoztatott az elmúlt egy évben, több kisebb színház, ahogy a Roxínház is, nagyon nehéz helyzetbe került a járvány miatt. A kaposvári társulat Süsüt is bevetette a koronavírus elleni harcban, hiszen az online elérhető előadás is segíti a Roxínház túlélését.

Szerdán Somogyban is megkezdődik az oltás a kínai vakcinával

Szerdán megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával Somogyban is.

Ittatok már chilis málnát? A díjnyertes szörp már a Kulipintyóban is elérhető

 

A Mayer Szörp 2015-ben alakult. A szörpfőzés gondolata akkor fogalmazódott meg a tulajdonosokban, amikor saját éttermükbe kerestek természetes alapanyagokból készült, tartósítószertől mentes szörpöket.

Figyelmeztetést adtak ki Somogyra is sűrű köd veszélye miatt

    Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adták ki a figyelmeztetést.

A túlélés a tét a Roxínházban, nem hagyják, hogy padlóra küldje őket a pandémia

-Ha visszatekintek az elmúlt egy évünkre, egyik szemem sír, a másik nevet - mondta Szabolcsi János a Roxínház egyik alapító tagja, amikor a 2020-as évről kérdeztük.

Rekordszámú internetes gyermekpornográf tartalmat jelentettek 2020-ban

 

    - Kiugróan sok gyermekpornográf tartalmat jelentettek 2020-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (forróvonal) használatával, de az adathalász-kísérletek és a hozzájárulás nélkül megosztott személyes adatok száma is nőtt.

 

Megérkezett Magyarországra a százezer adagos Szputnyik vakcinaszállítmány

Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Börtönbüntetésre ítélték a vakcinákért milliókat kérő siófoki csalót

   - Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól - tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

Március 1-től változik a buszok menetrendje, az utasok igényei szerint alakították át

A március 1-től életbe lépő változtatások során a legfontosabb szempont az volt, hogy a munkába és iskolába, valamint az onnan haza igyekvőket teljes mértékben kiszolgáljuk, és  könnyebben lehessen eljutni a boltokba, a bevásárlóközpontokba és az egészségügyi intézményekbe – mondta Turnai Károly a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója.

90 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.

Oldalak

MAGAZIN

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára